Lépés

Lépek előre az úton, amit kijelöltek nekem. De biztos, hogy jó ez így? Nézek hátra, hogy lássam mit is tettem eddig. Ez vagyok én? A körülöttem lévő személyek árnyai olyan hipnotikusak. Biztos ez a tökéletes? Látva kérdő tekintetemet még jobban próbálják mutatni mi is az általuk elképzelt úticél. De ha nem én választok, kinek az életét élem?
Lépek tovább még egyet és még egyet. Meg akarok állni! Érzem, hogy valami nem stimmel. Nem akarok erre menni, de az árnyak csak tolnak és tolnak tovább hátulról. Ők jobban tudják, „Képes vagy rá”, súgják szüntelenül önző elképzelésüket. Hiába ellenkezek, ők akkor is tovább löknek, haladok előre. Nem tetszik az egész, de már késő. Itt vagyok és állok egy olyan helyen, amire nem vágytam. Mit lehet ilyenkor tenni?
Nyugtalanul toporgok, hol előre, hol hátra, jobbra-balra lépkedve. Nézek körbe és menekülési utat keresek, de nem látok. Csak ez az út és a körülötte lévő szakadék létezik körülöttem. Vissza nem futhatok, mert az árnyak elzárták ezt a lehetőséget előttem. Előre nem akarok tovább menni, így nincs más lehetőségem, mint az ismeretlenbe vetni magam. Nem látom a mélység végét, de ha a saját utamat akarom járni, nincs választásom, a mélybe kell vetnem magam. Nem tudom hova fogok jutni. Talán rosszabb lesz a mostani lehetőségnél, de nem tehetem, hogy nem próbálom meg. Nem adhatom az életemet mások kezébe. Nem dőlhetek hátra és dobhatom el mindazt, amire én vágyok. Meg kell találnom önmagam. Futok az út széléhez, de megtorpanok. Nem olyan egyszerű az egész. Lefelé tekintek és nyelek egy nagyot. Érzem, hogy az egyik árny próbál megfogni, tekeredik a karja az enyémre. Egy gyors rántással kiszabadítom magam és leugrok.
Iszonyatos félelmet érzek esés közben, majd a földhöz csapódok, ami súlyomtól leszakad, így tovább zuhanok. Egy hatalmas csattanással ér véget a lefelé tartó utazásom. Összetörve fekszem és próbálom kideríteni, hol is lehetek. Semmit se ismerek magam körül, de ez nem azt jelenti, hogy szörnyű utazás vár rám. Az ismeretlen a lehetőségek végtelenségét rejti. Nincs más dolgom, mint összeszedni magam és felállni. Miután ezt megteszem, onnantól én választok a további lehetőségek közül. Én döntöm el, hogy merre haladok, visszafordulok-e vagy éppen irányt váltok. Mehetek a saját céljaim, vágyaim felé. Már csak azt kell eldöntenem mire is vágyok igazán.
Annyi elnyomott utazás után már nem is tudom merre akarok haladni. Nézem a lehetőségeimet, bámulok előre, de nem tudom mi is lenne a tökéletes választás. Kell-e egyáltalán, hogy a tökéleteset kiválasszam? Tapasztalás útján ismerjük meg önön vágyainkat, és én eddig csak azt éltem át, amit mások rám kényszerítettek. De egy dolognak nem szabad megtörténnie, a sok élmény keresése közben sosem szabad elveszíteni önmagunkat. Nincs is annál rosszabb tett, mint eldobni azt, ami minket meghatároz. Csak azt választhatom, ami a személyiségem alapjaival nem áll ellentétben. Megtartva azt, ami másoktól megkülönböztet. Lépek előre.
Csak egyetlen kérdés maradt. Te merre tartasz?