Tükörkép

Örülj a világnak, amiben élsz. Nem látod, nem érzed, nem tudod, milyen ajándékot is kaptál. Minden nap egy újabb átok ebben a dimenzióban, amiben én létezem. Hogy mégis miért? Mert megannyi tükörrel van tele a világom, amik mindent megmutatnak és nem kímélnek. Hiába fordítod el a fejed, próbálsz tudomást se venni, akkor is látod magad. Amivel nem is lenne semmi baj, de ott vannak a címkék. Azok, amiket születésedtől fogva hordasz és mindig kapsz egy újat, nem kell hozzá ok. Élsz vagy sem, az lényegtelen. Az emberek csak megírják és a másikra ragasztják. Természetesen az se lényeges, hogy igazak-e, csak rád teszik. Mások meg már a kapott címkék alapján viszonyulnak hozzád. Te mit tennél, ha levakarhatatlan jelekkel rád vésnék, hogy nem vagy elég jó, megfelelő, béna, esetlen és semmirekellő jelzőkkel illetnének?
Ha nem születsz megfelelő helyre, mert a szüleid túl magas elvárást támasztanak irányodba, vagy nem olyat szerettek volna, mint te, máris hátránnyal indulsz. Persze az se elég, ha kiemelkedő teljesítményed van. Ott kell lenned a figyelem középpontjában ahhoz, hogy az életed csodás legyen. De saját életed-e az, amit csak azzal töltesz, hogy másoknak megfelelj? Élsz-e igazán akkor, ha nem önmagad reakcióival válaszolsz mások tettére? Erre én nem tudok válaszolni, itt az ítéletet neked kell meghozni, ha igényed van rá.
Én csak egyetlen tanulsággal szolgálhatok számodra. Attól, hogy mások megítélnek valamilyennek, nem biztos, hogy az a megfelelő. Számtalan évet leéltem már úgy, hogy a mások által rám ragasztott hazugságot hordtam. Minden egyes nap ezeknek a látványával keltem és feküdtem. Minden egyes nap ott voltak a szemem előtt és nem segített az, ha megpróbáltam elbújni előle. Minden egyes nap jobban a részemmé váltak és elfelejtettem önmagam lenni.
De tudhatod, hogy ki is vagy igazán? Ismerheted-e eléggé önmagad ahhoz, hogy a lelked alakulását ki tudd számolni? Egy dolog biztos. Most meg tudom állapítani azt, hogy melyik címkék nem igazak rám, de a jövő láthatatlan. Mindenkinek le kellene szaggatnia magáról az ártó címkéket. Ez az egyetlen ok, amiért most itt vagy velem. Te leszel a tanúm, hogy elmesélhesd másnak tettem következményét.
Egyik nap, mikor szokásosan sétáltam a munkahelyemre, kaptam egy címkét, mert épp ott voltam. Szánalmas. Ez állt rajta indokolatlanul. Egész nap nem tudtam semmire se koncentrálni tőle. Hogy van mersze csak úgy oda jönni ismeretlenül és ezt rám ragasztani? Ha nem ismersz valakit, mégis hogyan ítélkezhetnél felette? Amíg nem ismered mások tettét, gondolatát nem formálhatsz igaz véleményt. És mi értelme a feltételes állításnak? Annyira feldühített, hogy le akartam szedni magamról. Az állítólag leszedhetetlen címkét akartam magamról levakarni. Szenvedtem, gyötrődtem közben, de nem adtam fel. Kitartásomnak köszönhetően letéptem magamról. A szememből könny csordult ki és nevetni kezdtem. Minden más lett ekkor, mert megszabadultam valamitől, ami eddig ártott nekem. Sikeremtől megrészegülve elkezdtem a többit is leszaggatni. Vadul próbáltam őket letépkedni. Rengeteg időbe telt az, amit most látsz.
Már csak egyetlen dolgom van. Rá kell jönnöm ki is vagyok igazán. A sok valótlanság után most már csak az igazi énem érdekel. Egy hosszú utazáson kell részt vennem, ami nem lesz kegyes hozzám. Megtettem a saját lépéseimet a valóság felé. Te képes vagy megtenni a sajátodat?